Skip to Content

Vissza az általános iskolába

Ma 8:45-kor indultunk a Pattijoki Koulu iskolába. Ez egy általános iskola Raahe-ben, ahol mint ebben az orszaágban minden általános iskolában 9 évfolyamon tanulnak a gyerekek. Betekintést nyerhettünk az alsó tagozatosok testnevelés órájába, és ének órájába, ez utóbbi során a gyerekek egy gyönyörű finn dal eléneklésével kedveskedtek nekünk.

A felső tagozatosoknál láthattuk a fizika órát, és az informatika órát. Informatikából épp a PhotoShop használatával ismerkedtek a tanulók. Ezen kívül láthattunk olyan szaktermeket, amelyekből kiderült, hogy a finn oktatásban igen nagy hangsúlyt kap a praktikus tudás elsajátíttatása. A magyar technika órákhoz hasonlóan, csak azt több részre szétbontva, itt külön terem áll rendelkezésre a faipari alapgyakorlatukhoz, a fémmegmunkáláshoz, illetve az iskola saját tankonyhával rendelkezik. Ezeket a gyakorlatokat heti 4-4 órában tanulják a diákok. Tekintve, hogy egy héten maximum 30 órájuk van, ez a gyakorlati óraszám jóval kevesebb elméleti órát tesz lehetővé. mint Magyarországon.

Azokkal a tanulók, akik viselkedési problémákkal, tanulási zavarral küzdenek, külön szakpedagógus is foglalkozik, ahol egy ilyen csoportban maximum 10 fő van, és ezeken az órákon a szakpedagógus mellett egy asszisztens is vele van. Ezeknek a plusz óráknak a célja a tanulók felzárkóztatása.

A meglátogatott általános iskola, az igazgató állítása szerint Raahe legjobban felszerelt, legmodernebb iskolája. A látottak, ezt nem is kérdőjelezik meg.